2014-ben bérmálás lesz a tompai Kapisztrán Szent János plébániatemplomban. Erre jelentkezhetnek a kelebiai hívők is. A felkészítő a kelebiai plébánián lesz.
Az lehet bérmálkozó, aki már megkezdte a középiskolai tanulmányait - ez az alsó korhatár. Felső korhatár nincs, tehát felnőttek is jelentkezhetnek.
A bérmálkozó válasszon egy bérmaszülőt, aki őt a keresztény hit útján vezeti "felnőtt" élete során.
A bérmálkozás időpontját központilag osztják el, erről később lesz pontos adat.
A felkészítő hittanok időpontja a jelentkezők létszámától és idejük beosztásától függ, tehát megbeszélés alapján döntünk. (Helyszín: plébánia.)
Jelentkezni a plébánián lehet, vagy a 06-30-433-5409-es telefonszámon, illetve a szentmisék után is.
A bérmálkozáskor a püspök kéri, hogy a bérmálkozók elnyerjék a Szentlélek Úristen kegyelmi adományait, aminek segítségével saját- és mások üdvösségét munkálhatják. Ezután erejüket a Lélektől nyerik: "A Lélek erejében" élik majd életüket.
