2013. június 17., hétfő

Szent Anna

A Tompához tartozó (bár önálló plébániaként működő) Szent Anna templomban idén július 28-án lesz a búcsú. Minden zarándokot és Szent Annához fohászkodni vágyó hívőt szeretettel várunk!
Egyben jelezzük, hogy a Szent Anna templom közkedvelt helye lett a kereszteléseknek. Sokan itt szándékoznak megkereszteltetni gyermeküket. Vonzó és inspiráló a templom külleme is, de az általa sugallt lelkület és hit még inkább. 
Ebben a kis templomban minden hónap első és harmadik vasárnapján van szentmise, mely mindig 12:00-kor kezdődik. A következő alkalom július 7. lesz. 
Szent Anna, Krisztus Jézus nagyanyja! Könyörögj érettünk!