Az
évszázad oktatáspolitikai intézkedése az erkölcstan tantárgy bevezetése
az általános iskolák 1–8. évfolyamán. Elvárható, hogy ezután
szabályosan működő iskolákban erkölcsileg feddhetetlen pedagógusok a
szülőkkel együttműködve végezzék a kiskorú tanulók értelmi és erkölcsi
fejlesztését – szerepel a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének
közleményében.
Az új köznevelési törvény rendelkezése szerint az
állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményben az
ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan,
sokoldalúan kell közvetíteni, a teljes nevelés-oktatási folyamatban
tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási,
világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek,
tanuló egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan
oktatásban vehessen részt. Tehát az erkölcstan tantárgy és a hit- és
erkölcstan tantárgy nem ugyanaz – olvasható a Magyarországi Szülők
Országos Egyesületének szakképzési honlapján.
Az új Nemzeti
alaptanterv (Nat) szerint: az erkölcsi nevelés a minden gyermekben
jelenlévő erkölcsi érzék fejlesztését jelenti; fejleszti a tanulók
problémaérzékenységét, erősíti becsület- és igazságérzetüket, és
megtanít a lelkiismeretünket nyugtalanító erkölcsi dilemmák
tudatosítására, elfogulatlan vizsgálatára, szabatos kifejezésére. Az
erkölcstanoktatás alapvető feltétele az iskolai környezet és a
pedagógusok példamutató magatartása. A szabálytalanul működő iskola és
az alul fizetett, fáradt, tanulókat szivató pedagógusok erkölcsi
intelmei nem hiteles elemei az erkölcstanoktatásnak.
Az iskolai
keretek között folyó hit- és erkölcstanoktatás szervezését, tartalmának
meghatározását és felügyeletének ellátását minden nevelési-oktatási
intézménytípus esetén az adott egyház és az adott egyház nevében eljáró
jogi személy hatáskörébe utalja. Tehát az egyháznak kell biztosítani a
tanterveket, a tankönyveket és a képzett hittan tanárokat. A tanuló napi
és heti terhelésével (óraszámok) összefüggésben meghatározott
korlátozások alkalmazásakor a hit- és erkölcstan órákat az egyházi és az
állami fenntartású iskolákban is figyelmen kívül kell hagyni
(többletterhelés).
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a
következőket javasolja: minden iskolában kerüljön bevezetésre a diák- és
a pedagógus etikai kódex. Ha az állami fenntartású iskolákban kötelező
hit- és erkölcstanoktatás folyik, akkor csoportbontás keretében
biztosítani kell a tanulók különböző vallási nézetének megfelelő hit- és
erkölcstanoktatást. (Ilyen jellegű csoportbontást kell alkalmazni, ha
egy adott településen csak egyházi iskola működik.) Ha a tanulók
megtanulnak erkölcsi alapon különbséget tenni jó és rossz iskolai
döntések között, akkor fennáll annak a veszélye, hogy érvényesítik
etikai- és jogérzékenységüket, és fellépnek az iskola vagy a pedagógusok
szabálytalan vagy ésszerűtlen intézkedéseivel szemben – olvasható az
MSzOE szakképzési honlapján. (forrás: Magyar Kurír)
Az új Nemzeti Alaptanterv ezzel kapcsolatban ezt írja:
"A hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó szabályok
Míg a hit- és erkölcstan oktatás erkölcstan oktatási területének tartalmát és követelményeit a Nemzeti alaptanterv szabályozza, addig a hit- és erkölcstan oktatáson belül a tanuló által választható hitoktatás kereteiről A nemzeti köznevelésről szóló törvény másként rendelkezik: az iskolai keretek között folyó hit oktatás szervezését, tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását minden nevelési-oktatási intézménytípus (óvoda, iskola, kollégium) esetén az adott egyház és az adott egyház nevében eljáró jogi személy hatáskörébe utalja."
Míg a hit- és erkölcstan oktatás erkölcstan oktatási területének tartalmát és követelményeit a Nemzeti alaptanterv szabályozza, addig a hit- és erkölcstan oktatáson belül a tanuló által választható hitoktatás kereteiről A nemzeti köznevelésről szóló törvény másként rendelkezik: az iskolai keretek között folyó hit oktatás szervezését, tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását minden nevelési-oktatási intézménytípus (óvoda, iskola, kollégium) esetén az adott egyház és az adott egyház nevében eljáró jogi személy hatáskörébe utalja."
Tudnivalók
Az üggyel kapcsolatban fontos tudni, hogy a választás kötelező, tehát nem a hittan (úgy tűnik, a hittan ellen beszélünk, ám ez csupán a tényállás). A tanárok részt vehetnek 2013. szeptemberéig egy tanfolyamon, átképzésen, ahol alkalmassá válnak az erkölcstan oktatására is - ebben hitoktató is részt vehet. Tehát előfordulhat, hogy a hittant és az erkölcstant is ugyanaz a személy tanítja.
A hitoktatás megszervezése továbbra is az Egyház feladata lesz.
A bevezetés felmenő rendszerben történik, tehát az elsősöknek és ötödikeseknek lesz kötelező első körben. Az iskolák összes tanulója így 2016. szeptemberében részesül majd hitoktatásban vagy erkölcstan-oktatásban.
