A hit nem örökölhető – beszélgetés Bábel Balázs érsekkel

A Szentatya ez év őszétől meghirdette a hit évét, az új evangelizáció fontos részeként. Mit jelent az újraevangelizáció fogalma?

Az újraevangelizáció örök feladat, örök gond és örök krisztusi parancs. Jézus Krisztusnak mennybemenetele előtt ez volt az utolsó parancsa hozzánk: menjünk el az egész világra és hirdessük az evangéliumot.

Nem új találmány, a neve is mondja: újraevangelizáció.

Minden nemzedékkel újra kell kezdeni, mert  a hit nem örökölhető. Elő lehet készíteni, egy jó család segítheti a gyermeket, de számtalanszor megtörténik az, hogy azonos neveltetésű gyermekek közül az egyikből hívő lesz, a másikból nem. Ezért minden nemzedék újra kell hogy kezdje a hit továbbadását, de még az is megtörténik, hogy egy ember életében vagy akár népek életében is lanyhul a hit ereje.

Szítsd föl magadban azt a kegyelmet, amit kézrátételem által kaptál – mondjuk a papszentelés alkalmával Szent Pál szavaival. Ez minden élethivatásra vonatkozik. Vannak nagy céljaink, elköteleződéseink, aztán valahogy alábbadjuk. Ezért kell az újraevangelizáció, különösen Európában, ahol megvannak még az emlékek, meg a múlt, de a jelenlegi helyzet ellenszelet jelent a kereszténység számára.

Lukács László tanár úrnak ajánlottam, hogy a Vigilia írjon ki egy olyan pályázatot, amelyben a hitről szólna a pályázó, ahhoz hasonlóan, ahogy annak idején Szent Pál Athénben az Aeropaguson tette, azaz a kereszténységet nem ismerők között. A pályázó gondoljon arra, hogy a Parlamentben vagy Brüsszelben kap egy órát, hogy szóljon keresztény hitéről. Ez írásban minimum tíz oldal. Remélem, sikerül megvalósítani az ötletemet. Az első díjazottnak 300.000, a másodiknak 200.000, a harmadik helyezettnek 100.000 forintot ajánlok föl, de a többi pályázó is kap valamilyen ajándékot. – Furcsa, hogy pénzzel akarom ellentételezni a fáradtságot, de azt nagyon jó célra is föl lehet használni.

Milyen segítséget tud adni az újraevangelizációhoz az Egyház?

Az újraevangelizációnak egyik fontos eleme az, hogy a hit évében koncentrálunk a hittartalmakra, illetve azok továbbadására, és hozzákötjük ahhoz a megújuláshoz, amely ötven esztendővel ezelőtt kezdődött: a II. Vatikáni Zsinathoz. Jómagam egy ideje már a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait és határozatait magyarázom. Ősztől pedig a katekizmusnak a hitre, a hittartalmakra való részét szeretném a bibliaórák keretében fejtegetni.

Itt a főegyházmegyében minden évben – szeptembertől május végéig - hittanórát tartok, amelyet a televízió és a rádió is közvetít, sőt a honlapunkra is feltesszük a hanganyagot. Magam részéről ezzel is szeretném a hit évét és az újraevangelizációt szolgálni.

Minden rekollekción – legyen az papi, hitoktatói, vagy pedagógusi - magam is részt vettem. A papságnak a hithirdetésnek, a prédikációknak a fogásairól, az előkészületekről beszéltem. Az igehirdetést, a homíliákat is meg kell újítani, ezekről is sokat beszéltem a papságnak. Nem lehet mindig régi sablonok alapján, illetve prédikációs könyvekből venni az igehirdetés anyagát.

Milyen események lesznek a főegyházmegyében, amelyek a hit megújításának jegyében zajlanak?

Különböző rendezvényeink, konferenciáink vannak, amelyekkel az egyházmegye segíti a hit terjesztését.  A főegyházmegye fontos eseménye a Kunszt József-díj átadása – ezzel olyan tanárokat díjazunk a szerzetesi és egyházi iskolákból, akik példás keresztény életet is élnek amellett, hogy jó tanítók.

Az összes ifjúsági táborunk, a Hittanya, a Ladik fesztivál, az egyházmegyei ministránstáborok – mind a hithirdetés színterei, és azt erősítik.

A média eszközeit is igénybe vesszük: ma már minden nagyobb egyházközségnek saját sajtója van, helyi rádiók és televíziók vannak, bár komoly nehézséget jelent, hogy a megye nagy részén nem tudják ezeket fogni. A városi médiában is helyet adnak az egyházi híreknek, elmélkedéseknek. A már 13 éve tartott bibliaóráimat közvetíti a helyi rádió, és a felmérések adatai szerint sokan nézik. A honlapunkra is felkerülnek az előadások, a kecskeméti civil napló honlapján is megtalálhatók.

Én még a bösztörpusztai és bugacpusztai rendezvényeket is – amelyek „ősmagyar”, pogány rendezvénynek számítanak, nem keresztény szellemiségűek – úgy kezelem, mint lehetőséget arra, hogy onnan átjöjjenek azok, akik katolikusnak tartják magukat: a rendezvény mellett szentmisét tartok.

Van-e elegendő pap, szerzetes és világi, akik a maguk helyén részt vesznek az újraevangelizációban?

110 papunk van körülbelül szolgálatban, a szerzetesrendek közül jelen vannak a piaristák, pálosok és a kalocsai iskolanővérek, a főegyházmegyei egyházközségi nővérek, vannak állandó diakónusaink, és az oktatásban hitoktatásban is természetesen sok világi dolgozik. Az egyházmegyei utózsinatokon a világi hívek negyed- és félévenként találkoznak.

A nehézséget az okozza, hogy itt az Alföldön ritkábban vannak a települések, mint Baranyában vagy Borsodban. A hívek száma az egyes településeken nem nagy. Van olyan hely, ahol 5-10 ember vesz részt vasárnapi misén. Ebben a szétszórtságban még ha sok papunk lenne, akkor sem tudnánk ilyen néptelen településekre papot kihelyezni. Ha össze lehetne vonni a településeket, könnyebben lehetne a hagyományos lelkipásztori szolgálatot végezni.

Az evangelizáció másik fő terepe a katolikus iskola. A főegyházmegye életében mindig jelentős szerepet játszottak az iskolák – Kunszt József érsek telepítette ide a Miasszonyunkról nevezett iskolanővéreket és a jezsuitákat, és ezzel  Kalocsát a régió oktatási központjává tette. Most milyen a katolikus oktatás helyzete?

A tanítással foglalkozó rendek közül a megyében vannak még a piaristák, a régiek közül nem jöttek vissza a ciszterek, akik Baján voltak. Az önkormányzatok most egyre több helyen akarják egyházi kézbe adni az iskolákat. Ezekben az esetekben mindig az jelenti a nehézséget, hogy nem elég a címert megváltoztatni, hanem a szellemiséget is meg kell.

Most például Kiskunhalason veszünk át egy mezőgazdasági szakközépiskolát, ahol van vagy hatszáz gyerek, és annak megfelelő tanári kar, akik zöme talán még soha nem volt szentmisén. Az első találkozó velük nem is szentmise keretében történik. 

Nagy kérdés, hogy hogyan tudunk megfelelő embereket találni az új szellemiség kialakításához. Az is általános panasz, hogy nagyon nehéz a felső tagozatos gyermekekkel már bánni. Nagyon karizmatikus nevelőnek kell lenni ahhoz, hogy jól tudjon bánni a gyerekekkel, és a katolikus szellemiséget is közvetíteni tudja.  Ez a kérdés vetődik fel majd akkor is, amikor bevezetik a kötelező etikaoktatást: hogyan találunk megfelelő embereket?  Ebben próbálok segíteni a tanároknak tartott rekollekcióval és a díjazással is. A Kunszt József-díj megalapítása például egy ilyen ösztönző eszköz. Ezzel a díjjal minden évben egy önkormányzati, egy szerzetesrendi és egy egyházmegyei fenntartású iskolában tanító pedagógus munkáját ismerjük el. Az a tapasztalat, hogy a fenntartók és a díjazottak is értékelik ezt az elismerést. Volt olyan, hogy azt mondta az egyik önkormányzati kitüntetett, hogy az élete legszebb pillanatai közé tartozik, amikor átvette a díjat.

A kultúra, a művészet hogyan tud evangelizálni? Tud-e egyáltalán? Tud-e úgy hatni az emberekre, hogy továbbviszi őket a transzcendens felé?

A kultúra a preevangelizáció része, ez kétségtelen. Épp ezért sajnáljuk, hogy a felújítás miatt nem tudjuk nyitva tartani a székesegyházat. A betérők egy része eleve hívő ember – mindenképpen bemenne a templomba, imádkozik, és meg is nézi természetesen.

Egy másik része érdeklődő, aki azért jön be, hogy megnézze az épületet, hogy milyen, hogy néz ki. Soha nem lehet tudni, hogy mi fogja meg itt: ezek titkos, rejtett dolgok az emberek életében. Még gyerekkoromban fordult elő, az esztergomi bazilikát néztük meg egy kiránduláson. Akkoriban egy-egy ilyen kiránduláson mindig bemutattak egy 1919-es veterán hőst is. A bazilikát látva ezt mondta: ez még nekem is szép, hát még annak, aki hívő. Ez nyilván így van, hiszen a hívőnek többet jelent, de hat arra is, aki nem hívő. A lelki dolgok azonnal nem mérhetők. De valahol mégis hatnak. Az ember szereti a szépet, és a szép forrása a teológia szerint maga az Isten. A szépség visszavisz bennünket az ősforráshoz. Az a baj, hogy ma barbárrá válnak az emberek: a fiatalok egy része a legszebb épületet is képes összefirkálni.

Ez javítható a neveléssel?

Én nem táplálok magamban illúziókat, viszont senki nem találta azt ki, hogy hogyan lehetne javítani a világon például kötelező iskoláztatás, nevelés nélkül. Művelni kell, de látni kell azt is, hogy nem érvényesül az energiamegmaradás törvénye a nevelésben. Rengeteg energiát kell belefektetni, és sokszor évek, évtizedek is eltelnek, amíg valami visszajelzés történik.

Említette Érsek Úr, hogy nagy veszteséget jelent az evangelizáció szempontjából is a székesegyház kényszerű bezárása. Hogyan áll most a felújítás, és milyen terhet jelent ez a főegyházmegyének?

Rám szakadt a gondja. Már amikor ideérkeztem, tudtam, hogy a székesegyház, az érsekség és a mellette lévő épület is komoly felújításra szorul. Próbáltunk pályázni, de nem jártunk sikerrel, viszont halogatni már nem lehetett. Ezért belevágtunk. A már korábban is rossz állapotban lévő stukkók a munkák hatására még jobban elkezdtek hullani. Az életveszélyt nem vállalhattuk. Ezzel, hogy a stukkókat, az aranyozást is helyre kellett állítani, és a műemlékvédelem szempontjait is figyelembe kell venni, nagyon sok idő és nagyon sok pénz folyik el.

Sajnos támogatást állami részről továbbra sem kapunk, és az adók (áfa, és a tervek szerint bevezetendő tranzakciós adó) is  magasak, száz forintból harmincat adóban fogunk befizetni. Pedig a templom mindenkié, a városnak ez hozza az idegenforgalmat. Nem a mi ügyetlenségünkön múlott, hogy nem nyertünk pályázatot. A templom az templom – úgyhogy bizonyos „feltételeket” – például hogy kávézót létesítsünk a toronyban – nyilván nem lehet teljesíteni.  Nagyon sajnálom, hogy a megye legkiválóbb műemlékének felújításához eddig kézzelfogható támogatást nem kaptunk, csak ígéreteket.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

FORRÁS: MAGYAR KURÍR