Idén január nyolcadika Vízkereszt napja, vagyis Urunk megjelenésének főünnepe. Más kifejezéssel Epifániának is nevezik. Röviden bemutatjuk az ünnep lényegét.
Ez az ünnep keleti eredetű, a II. század végén már ünnepelték. Jeruzsálemben csak Jézus születését ünnepelték. Cipruson, Kis-Ázsiában, Palesztinában a születést és a kánai menyegzőt. Szíriában, Örményországban, Egyiptomban a születést és a keresztséget. Az Úr keresztsége kerül a középpontba ezen az ünnepen.
Rómában a mágusok (bölcsek) imádásának napját január hatodikára tették, mégpedig a pogány világ megtérésének ünnepléseként.
Számunkra elsősorban a "Három király", vagyis a mágusok hódolatát jelenti ez az ünnep. (Ismeretes, hogy a három király ereklyéje a németországi Kölnben található.) A pogány világot a három mágus képviselte, akkori felfogás szerint az egész világot. Vagyis a felfogás szerint létező "világ" még pogány volt, hiszen akkor (a kereszténység első évtizedeiben) még kevés helyre jutott el Krisztus üzenete. A csillag (mely vezette a bölcseket) "megvallja Istent", "felismeri" az ő Urát, "felajánlja" neki szolgálatát: mindezek kedvenc kifejezései az egyházatyáknak és a középkori szerzőknek.
Vízkereszt ünnepe a katolicitás ünnepe is. A betlehemi pásztorok által jelképezett Izrael maradékához mindig jönnek Keletről és Nyugatról újabb és újabb hívek, a pogányságból megtértek sokasága. Szent Ágostonnál ez központi téma, és állandóan hivatkozik az Ef 2,11-22-re. Az Epifánia Krisztusa a mi békességünk, aki a két népet egyesítette. A két fal a péteri szikla felé tart, hogy ott egyesüljön és ott megtalálja a békét és egyetlen egységbe olvadjon.
A keresztség Jézus ünnepélyes színrelépése. Ez a második jelentése az ünnepnek. Az Atya ünnepélyesen Fiának vallja Krisztust. Kinyilvánul Jézus lényege, hogy ő nemcsak ember, hanem Isten is. Végül ez szolgál vesztére, mert a zsidók istenkáromlásért (magát Isten Fiának mondja) vádolják és ítélik el.
Vízkereszt ünnepén az istenimádás kap nagy hangsúlyt. Egy középkori liturgia így szól: "Mi pedig a fent mondott adományokat, ti. az aranyat, tömjént és mirhát úgy ajánljuk fel Krisztusnak, hogy az Isten szívvel, szájjal és tettel dicsőíttessék általunk" (Sprinckirsbach-i Absalon, Sermo 9 in Epiphania Domini, PL 211,59.)
