"Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!" - olvassuk Máté evangéliumában (Mt 22,21).
Ebben az évben egységesen 2600 forintot kell befizetni "egyházi adóként". A pénz eszköz, melynek segítségével egyházközségünkben számos feladatot el tudunk végezni (a közeljövőben szeretnénk a templomot tatarozni).
Az egyházi adó "az egyház tagjaira az illetékes egyházi hatóságtól kirótt kötelező anyagi hozzájárulás". Szent István király is szedett már tizedet az Egyház javára. A 13. századtól ún. párbér volt: a plébános a házaspároktól (néha özvegyektől) kapott járandósága pénz vagy termény formájában. Általában az adomány akkor volt pénz, ha nem volt terménye az illető családnak.
1934-ben lépett életbe az a szabályzat, mely lehetővé tette az adó kivetésének jogát. 1994-ben a püspöki kar úgy döntött, hogy Magyarországon a hívők önkéntes hozzájárulás útján vesznek részt az Egyház anyagi szükségleteinek fedezésében. Az általános irányelv az, hogy az összeg a kereső hívők évi átlagkeresetének 1%-a legyen. (Ez az összeg meghaladja az ötezer forintot.)
Adjuk meg a császárnak is, ami az övé (Jézus arra a pénzre gondolt, melyen a császár képe van), és adjuk meg Istennek, ami az övé - minket saját képére és hasonlatosságára teremtett.
